A szó a nyugati kultúrák területein elterjedt kifejezés a harcművészet összefoglalására, eredeti közegében, Kínában nem használatos. A kungfu (gong – véghezvitel, fu – erőfeszítés), mint kínai fogalom, hosszú időn keresztül művelt, kemény munkával megszerzett tudás megszerzését jelenti. Kínában a harcművészeteket jelölő szakkifejezés megfelelője a wu shu. (wu – katonai, shu – önvédelem, bátorság edzése)

A kungfu lényegében mindenkinek hasznára válhat. A kínai harci művészeteknek két nagy irányvonala született meg; a külső erős, illetve a belső erős stílusok. Valójában minden stílus tartalmazza mindkettőt, de nem azonos arányban. A külső erős stílusokat inkább a fiatalabbaknak ajánljuk, és azoknak, akik a dinamikusabb technikákat kedvelik. Mindehhez remek és kirobbanó erőnlét szükségeltetik, mely a fiatal test sajátja. A belső erős gyakorlatok ennél sokkal kifinomultabbak, és összetettebb tudást igényelnek, ezért pedig inkább idősebb korban kezdik el tanítani. Itt viszont első szempont a rugalmasság és az elme elcsendesülési képessége, mely a magasabb szintű koncentráció alappillére. A belső erős stílusok sokkal inkább figyelembe veszik a test és elme egészséget szolgáló egységét, ezért pedig jó szolgálatot tesznek az egészségmegőrzéshez.

A kínai hagyományos harcművészeti formák tanulmányozói idősebb korban belső erős stílusokkal tartják fenn erőnlétüket és egészségüket, de a tökélyre fejlesztett belsőerős technikák ennél jóval többet adhatnak; megnövelik a korábban megszerzett harcművészeti tudás hatékonyságát. Hogyan? A fókuszált figyelem, és a lágy ízületek és izmok együttes munkája az ostorcsapás erejével bír, mely erőt kemény és merev ütéssel nem lehet ily hatásossággal kifejteni. (A kemény izomerő feszültséget hoz létre, amely korlátozza a mozgást és a sebességet.)

A kungfu-t sosincs késő elkezdeni, a stílusok közül csupán életkorunknak és fizikumunknak megfelelően helyesen kell választani.