A kínai kalligráfiáról

Lin Yutang kitűnő gondolkodó, író írásából idézve, szabadon…

„A lélek különleges érzékenysége és finomsága a külső mögött rejtőzik.

A mély érzelmek, a szabadságszerető szellem, az örömteli elmerülés a szépség szemléletébe.

Az életet élni olyan, akár egy festmény festése. A tónus és a harmónia mély megértésén keresztül a finom ízlés tökéletessé tétele. Ez az emberi szellem csúcsteljesítményének sajátja.

Nyugalom és harmónia, melynek forrása a belső világ.

A szellem elmerül a hegyek, a folyók, a természet szemlélésében, de mindenekelőtt a lélekben nem teremnek gonosz eszmék: (a művésznek) elsősorban jó embernek kell lenni. Meg kell tisztítania a szívét, és fel kell szabadítania a szellemét, utazással, elmélkedéssel szigorú felkészülést jelent mindez.

Akinek a jelleme nem tiszta, annak nem lehet jó a stílusa

/Ven Csenming, kínai festő.

A kultúra és a természet szellemének legjavát kell (a művésznek) magába szívnia. „hogy is lehetne valaki a festészet mestere, ha nem olvas el tízezer könyvet és nem utazik tízezer lít?” Tung Csicsang (1555-1636) az egyik legkiválóbb kínai kalligráfus.

Minden (élet)művészi probléma a ritmus problémája. Ez a művészi ihlet forrása. A ritmus univerzális jelenség, mindenütt ugyanaz, nem helyrajzhoz köthető. A természet ritmusaiban felfedezhetünk bizonyos hangsúlybeli különbségeket. A művész saját egója nyugtalanságot visz a művészetbe, szenvedélyt, ellentétben az egó legyőzésével, mely tisztább, visszafogottabb, és harmóniára törekszik a természettel. Ez a gyökeres eltérés csak a ritmus alapvetően különböző, (nyugati és keleti) felfogásából származhat. A vonal és az absztrakt forma tanulmányozása visz közelebb a (művészi) megértéshez. E tiszta művészet szemlélésekor megfeledkezünk a jelentésről, a vonalakat és formákat önmagukban és önmagukért értékeljük. A vonal varázslatának és a kompozíció szépségének kultusza a tartalomtól elválasztott forma, a forma, mint olyan, teljes szabadságát közvetíti. A mű ábrázol valamit, de csak a saját vonalaiban és szerkezetében rejlő szépséget „közvetíti”. Ezen a tökéletesen szabad területen történhet a kísérletezés mindenféle ritmussal és szerkezettel. Ezer féle szerkezeti problémában minden művésznek meg kell találnia a saját egyéni megoldásait.

Meg kell tanulni érzékelni a vonal erejét, hajlékonyságát, tartalékenergiáját, különleges finomságát, fürgeségét, szépségét, szilárdságát, durvaságát, fegyelmezettségét, vagy szabadságát, ami pedig a formát illeti, meg kell tanulni érzékelni a harmonikusságát, az arányosságát, a kontrasztokat, az egyensúlyt, az összeszedettséget, és néha a rendetlenség, a szabálytalanság szépségét is. Így születik a legkifinomultabb művészet.

Akadnak művészi tradíciók, melyek nem valami véletlen felfedezés eredményei. A líraiság egy bizonyos szellemiség, az adott kultúra eredménye. S nem mellékes a filozófia sem. Minél kifinomultabb, annál magasabb a művészi eredmény is.

Az ábrázolásnál a legfontosabb, minthogy maga a belső törvény határozza meg a formát, míg ha csak a formát kanyarítjuk oda, az még nem feltétlen tartalmazza a benne rejlő szellemet. A művészt, amikor elfogja az ihlet, „csuklójában” varázslatot érez, ilyenkor nem ismer lehetetlent, hiszen elsajátította az alap ritmusok közvetítésének művészetét, amihez képest minden egyéb másodlagosnak számít.

A lényeg továbbá a koncepció. Rajzolni annyit tesz, „leírni a koncepciót”.

Legjobb, ha mestereivé válunk a sejtetésnek, és a megfelelő pillanatban hagyjuk abba. Hogy a kellemes „utóíz”, amely csak pillanatokkal később jelentkezik, tökéletességében hathasson ránk.

Az impresszió visszaadását megelőző belső „művelet” viszont logikától és nyers gondolatoktól mentes kell, hogy legyen. A túl okos és logikus agy tönkreteszi a művészi munkát, hiszen a művészetnek elsősorban érzéseinkre és érzékeinkre kell hatnia. A mesterségbeli tudás, és az intellektuális eszme nem elegendő a valódi, élő művek létrehozásához, ha nem jár együtt a hangulatteremtéssel, ha nem ébreszt bennünk együttérzést. A hangulat: minden.”

E gondolatok nagy része nem a sajátunk. Lin Yutang kínai író Mi kínaiak című könyvéből kölcsönöztük őket, a hagyományos kínai kalligráfia és festészet témaköréből, aki e gyönyörű témát és az ahhoz mélyen kapcsolódó életfilozófiát ekképpen tárja elénk. Az idézet nem tiszta, egy-két szót belefontunk és átírtunk, melyet csak azért tettünk, hogy éreztessük, a mondanivaló egyetemes, és nemcsak a művészetre érthető. Nekünk és rólunk szól. Életművészeknek, és életművészekről, cseppnyi taoista filozófiával átitatva.